Cimke: iskola

Ökoiskola pályázat

A Vidékfejlesztési Minisztérium a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal közösen ismét meghirdeti az Ökoiskola és az Örökös Ökoiskola pályázatot.  
Tovább >>

Egyetemi centenáriumi ünnepség Debrecenben

Debrecen, 2012. február 3., péntek (MTI) – A Debreceni Egyetem (DE) szenátusának ünnepi ülésével kezdődött meg pénteken a jogelőd Magyar Királyi Tudományegyetem megalapításának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat; a nyitórendezvényen részt vett és felszólalt Schmitt Pál köztársasági elnök.  
Tovább >>

Keretszámok – Start ösztöndíjprogram indul a győri Apáczai karon

Győr, 2012. február 3., péntek (MTI) – Start ösztöndíjprogramot indít elsőéves, turizmus-vendéglátás szakos hallgatóknak a Nyugat-magyarországi Egyetem győri Apáczai Csere János Kara – mondta Cseh Sándor dékán az MTI-nek.  
Tovább >>

Katolikus általános iskolát indítanak Salgótarjánban

Salgótarján, 2012. február 2., csütörtök (MTI) – Katolikus általános iskolát indít a Váci Egyházmegye szeptemberben Salgótarjánban, két osztállyal; a nógrádi megyeszékhelyen eddig nem volt ilyen iskola, katolikus óvoda viszont húsz éve működik. A részleteket Salgótarján polgármestere és a váci megyés püspök... 
Tovább >>

Szent Benedek Iskolaközpont – UTOLSÓ NYÍLT NAP FEBRUÁR 2!

Magyarország egyik legjobb és legmodernebb, két tannyelvű katolikus iskolaközpontja.  
Tovább >>

Hatnapos iskolahét és rövidebb nyári szünet vár a diákokra Nagy-Britanniában

Az iskolanapokat megnyújtaná, a nyári szünetet pedig lerövidítené a brit oktatási miniszter. Michael Gove a szegényebb körülmények között élő diákoknak kedvezne a lépéssel – írja a The Telegraph.  
Tovább >>

Márciusban tárgyalhatja a kormány az új nemzeti alaptantervet

Várhatóan márciusban tárgyalhatja a kormány az új nemzeti alaptantervről (nat) szóló előterjesztést, amely többi között tartalmazza az erkölcstan oktatását, a hazafias és a családi életre nevelést is. Az új alaptanterv kitér továbbá az önkéntességre, a környezettudatosságra, a pályaorientációra, a gazdasági... 
Tovább >>

Felmondtak az igazgatóknak

Országszerte 210 igazgatónak mond fel a fenntartó március 31-vel, ugyanis azoknál az intézményeknél, amelyeket a megyei önkormányzatoktól vett át az állam – a törvény értelmében – megszűnik az eddigi intézményvezető jogviszonya. Új pályázatokat írnak és megújul az oktatási intézmények vezetősége.  
Tovább >>

Újjászületett a szerb iskola Deszken

Szent Száva az emberek közti békesség hirdetője volt, ez a nevét viselő intézmény a magyar és a szerb oktatás szentélye lesz – jelentette ki őexcellenciája, Lukiján Pantelics püspök az újjáépített Szerb Oktatási és Kulturális Központ ünnepélyes átadóján Deszken.  
Tovább >>

Szakképzést sürgetnek a napenergia-hasznosítás területén

A napenergia-hasznosító berendezések szerelésének, beüzemelésének, szervizelésének tantárggyá tételét szorgalmazza a kísérleti képzési programot két éve elindító Zéró Energiaház Klaszter. Bocsó Imre, a salgótarjáni székhelyű szervezet elnöke az MTI-nek kedden elmondta: eddig 24 végzős középiskolás szerzett... 
Tovább >>

Ugocsa: kihalóban a magyar oktatás

A Nagyszőlősi járás 56 oktatási intézményét is sújtja a tanulók számának csökkenése. Hatványozottan igaz ez a magyarok lakta településekre.  
Tovább >>

A Janus Pannonius Gimnázium a legjobb pécsi középiskola

Fennállásának századik évfordulóját idén ünneplő pécsi Janus Pannonius Gimnázium az előkelő, 62. helyezést érte el a nemrég megjelent 100 legjobb magyar középiskola című kiadvány tanúsága szerint. Az oktatási intézmény ezáltal Pécs és a dél-dunántúli régió legjobb középiskolájának tekinthető.  
Tovább >>

Iskolák állami átvétele: hosszabb eljárásra kell számítani

A XII. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon nemcsak a felsőoktatásra irányult a figyelem: a program keretein belül rendezték meg ugyanis az I. Köznevelési Konferenciát, ahol többek között Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár és Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke beszélt az új köznevelési... 
Tovább >>

Veszélyben a vallásoktatás Angliában?

David Cameron kormánya tizenöt százalékkal csökkenti a hitoktatók számát az angliai oktatási intézményekben. A rendelet azt mutatja, hogy a kormány részéről hiányzik az érdeklődés a hitoktatás iránt. A püspöki konferencia oktatási bizottságának szóvivője, Mave McCormack hangsúlyozta: nemcsak a tantárgy népszerűségére... 
Tovább >>

Garantált a Gandhi Gimnázium stabil működése – Megkezdte a munkát az átalakított szervezet

A pécsi Gandhi Gimnázium évek óta húzódó bizonytalan helyzetét oldotta fel tegnap az intézményt működtető közhasznú nonprofit kft. taggyűlése az új ügyvezető igazgató, Virág Bertalan megválasztásával. Ezzel egy új fejezetet nyitott az iskola történetében: a stabil intézményi és gazdasági háttérnek köszönhetően... 
Tovább >>

A magyar nyelvű iskoláztatásért indít kampányt az RMDSZ

A romániai gyerekek magyar nyelvű iskoláztatásáért indít tájékoztatási kampányt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely szerint a romániai magyarság megmaradásának egyik legfontosabb eszköze az anyanyelvű oktatás.  
Tovább >>

Nyit az Educatio Oktatási Kiállítás

Közel 200 kiállító és 30 ezer látogató, szinte valamennyi hazai felsőoktatási intézmény standja és a legújabb oktatási fejlesztések, taneszközök, módszerek.  
Tovább >>

Megszavazták az új köznevelési törvényt

Az Országgyűlés december 20-ára virradó éjjel elfogadta az új köznevelési törvényt, amelynek értelmében minden iskola állami fenntartású lesz, az önkormányzatok működtetésre szerződhetnek vissza. Az előterjesztésre nemet mondott Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke, szavazatát... 
Tovább >>

Három millió olasz analfabéta?

Tíz olaszból hét minimális olvasási képességgel bír – állítja az Itália lakosságának írás- és olvasástudási szintjét vizsgáló nyelvész. Felnőtt vagy gyerek, a hatvan millió olasz több mint kétharmada nem tudja keresztülrágni magát egy közepes nehézségű írott szövegen – ezt az eredményt mutatta a Tullio... 
Tovább >>

Életrevalók

A Mozgásjavító Iskola és Szakközépiskola kapja az Életrevalók című francia film premier előtt vetítésének teljes bevételét. A jótékonysági vetítést december 21-én tartják a Cinema City Aréna VIP páholyában, a szervezők elsősorban tehetős magánszemélyek, cégek jelentkezését várják az eseményre.  
Tovább >>