Oktatáspolitika – Iskola, erkölcs, tudás – oktatási konferencia Tatabányán

Betűméret: Decrease font Enlarge font

A Barankovics István Alapítvány és a KDNP Protestáns Műhelye „Rendezni végre közös dolgainkat…” címmel szervezett oktatási konferenciát február ötödikén és hatodikán Tatabányán. A tanácskozáson beszédet mondott többek között Hoffmann Rózsa egyetemi docens, országgyűlési képviselő, aki az oktatás aktuális helyzetére reflektálva felvázolta pártja pedagógiai elképzeléseit, valamint Bencsik János, a város polgármestere, és Kálmán Attila, egykori államtitkár, a Tatai Református Gimnázium igazgatója.

Teljesen megtelt a tatabányai Árpád hotel díszterme, ahol a köszöntők és egy közös áhitat után a polgármester tartott beszédet. Elmondta, hogy az utóbbi években színházat, levéltárat, múzeumot hoztak létre, felújították a sportlétesítményeket, főiskolát alapítottak, amelyet a modern, alkalmazott tudományok egyetemévé kívánnak fejleszteni. Bencsik János szerint éppen ezekre a létesítményekre van szükség a lelki, szellemi és testi értékek fejlődése szempontjából.

A Gábor Dénes Főiskolával kapcsolatban kiemelte, hogy a dunaszerdahelyi és székelyudvarhelyi tagozattal is rendelkező fiatal intézmény közigazgatási, gazdasági szakemberek, illetve mérnökök képzésével a Kárpát-medence meghatározó intézményévé válhat a közeljövőben. Nagyon nagy szükség van ugyanis igazi közszolgákra. A pedagógusok is a megélhetésükért küzdenek, sokszor nincs energiájuk arra, hogy az oktatás mellett nevelő munkát is végezzenek. Az államnak is vissza kell térnie szolgálati helyére, és a közösséget kell szolgálnia.

A rendezvény címében szereplő József Attila-idézetre válaszolva Hoffmann Rózsa kifejtette: közös dolgainkat hittel, erkölccsel, tanítással, iskolával tudjuk a leginkább rendezni, ahogy azt már Szent Márk is megmondta.

Az ország legrégebbi intézménye a magyar iskola, amelynek fő pilléreit jelentette a normatív, értékekre alapuló pedagógia irányította nevelő munka, az államra és az állampolgárra egyaránt háruló kötelesség, a nagy tudás, illetve maga a pedagógus. A nevelő iskola azonban mára megroggyant, az oktatásirányítás jogszabályokkal relativizálta a csalás megbüntetését, az igazmondás fontosságát, ma a rendbontónak kedveznek a rendkövetelővel szemben – fogalmazott Hoffmann Rózsa, aki külön szólt a buktatás tilalmának káros voltáról. Szerinte ugyanis az szakmailag indokolatlan, hiszen az a kisdiák, aki alsóban nem tanul meg rendesen olvasni, számolni, később már nem tudja behozni ezt a lemaradását. Pedig csak „erős alapra lehet erős várat építeni” – mondta.

A mai jogszabályok mind a szülőnek, mind pedig a gyereknek azt üzenik, hogy nem kell a kötelességet teljesíteni. Többek között ennek a következménye az is, hogy a pedagógus sok helyen félve megy be órát tartani, márpedig ezen a szomorú helyzeten pártállástól függetlenül minden jó érzésű ember változtatni kíván Magyarországon.

A KDNP alapvetése, hogy az iskola nem szolgáltató, hanem nevelő intézmény. A szolgáltató iskola ugyanis a partnerek igényeinek kielégítésére alapul, ám a gyerek szívesen enged a csábításnak, például sokszor nincs kedve leckét írni. Mégsem lehet megengedni, hogy ne írja meg a házi feladatot. Igaz, a volt miniszter nemrég benyújtott egy javaslatot annak eltörlésére… A magyar iskola ezer éves története során a gyerekek egészséges felnőttekké fejlődtek úgy, hogy közben bizony voltak feladataik, kötelezettségeik is.

Az iskolához pénzt, eszközt és a nevelést erősítő jogszabályokat kell rendelni – hangsúlyozta a KDNP oktatási munkacsoportjának vezetője.

Emelni kell az oktatás minőségét is – folytatta. Egyetemi, főiskolai oktatók évről évre egyre elkeseredettebben számolnak be arról, hogy bizonyos vizsgákon az elsősök felét meg kell buktatni, annyira felkészületlenül érkeznek a felsőoktatásba. Persze ez nem véletlen, hiszen 2003 óta a NAT-ban egyetlen ismeretanyag sem szerepel, az érettségi rendszer pedig csak megfoghatatlan kompetenciákat követel. Jó néhány kísérletező pedagógus megíratta nyolcadikos, általános iskolás tanulóival a középszintű történelem érettségit, és a kisdiákok 4-es, 5-ös szinten teljesítettek. Ez is azt mutatja, hogy milyen mélyre vitték a követelményeket.
Szerintünk az érettségi rendszer teljes megváltoztatására van szükség – emelte ki az előadó, aki pártja nevében elmondta: nem kell túlzsúfolni a tantervet, de igenis meg kell adni egy központi minimumot, és persze meg kell hagyni az iskola autonómiáját is.

„A magyar iskola egyik legfőbb erőssége a pedagógus. Vissza kell állítani a pálya presztízsét, a megfelelő kiválasztást és képzést, kiszámítható életpálya-modellt kell kialakítani. Elfogadhatatlan, hogy nemzetközi összehasonlításban nálunk egyedülálló módon nincsen semmilyen szakmai kontrol. A pedagógus a munkáját csak kitűnően végezheti, hiszen ő építi a társadalmat. Annak, aki nem alkalmas a pályára, más szakmát kell választania.
Fölösleges tudásalapú társadalomról beszélni, hogyha annak nincs erkölcsi alapja, az etika, erkölcs oktatását azonban csak akkor lehet bevezetni, hogyha a megfelelő képesítésű tanári gárda készen áll” – mondta el kérdésre válaszolva Hoffmann Rózsa.

Kálmán Attila egykori államtitkár, a Tatai Református Gimnázium igazgatója nemrég megkapta a református zsinat legmagasabb elismerését, az Imre Sándor-díjat. Beszédében többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy tisztelnünk kell a diákjainkat, hiszen nem biztos, hogy okosabbak vagyunk, mint ők, bár az kétségtelen, hogy tapasztaltabbak igen.

Kálmán Attila beszélt arról is, hogy az egyetemeken erősíteni kell a pedagógusképzést, a gyerekeket pedig meg kell tanítani logikusan gondolkodni, hogy ne lehessen őket manipulálni. Nagyon fontos a családlátogatás és a gyerekekről vezetett egyéni napló is, egy évben minden gyerekkel legalább egy órát személyesen is el kellene beszélgetni. A gyermekközpontú iskola helyett szeretetközpontú iskoláról beszélt, ahol „ne azt add fiadnak, amit kér, hanem amit kérnie kellene” – idézte Illyés Gyulát.

A kétnapos konferencián szó esett még többek között a nevelés közösségi dimenzióiról és a tizenévesek megközelítéséről is.

www.i-press.hu, www.koznev.hu

Címkék:, , ,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment