Iskolák – Laptopot lopott, világgá ment

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Betört egy tatabányai gimnáziumba, ellopott egy laptopot, majd mikor elfogása után elengedték a rendőrök, félelmében világgá ment egy 16 éves fiú. A hétvégi esetről hétfőn számolt be a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 16 éves fiú a tatabányai Bárdos László Gimnázium tetején keresztül jutott be az iskolába, amelynek egyébként tanulója is. A szemközti házból látták, hogy valaki bemászik az épületbe és értesítették a rendőrséget. A fiú az iskolából egy laptopot lopott el, a rendőrök a helyszínen elfogták. Azt mondta, hogy a számítógépet el akarta adni, az érte kapott pénzt pedig magára költötte volna. A kihallgatás után elengedték.

Mivel a fiú már jócskán elmúlt 14 éves, ezért büntethető: két év börtön, közérdekű munka, vagy pénzbüntetés jár a kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopásért.

Tartva a rendőri és szülői büntetéstől, a fiú szombaton „világgá ment”. Délután szólt a rendőröknek az édesanyja, hogy a fiú korán reggel elment otthonról, azóta nem tudnak róla semmit. Telefonját otthon hagyta, csak az iratait vitte magával. A fiú végül vasárnap délután került elő. Azt mondta, vonatozott.

Független Hírügynökség

Címkék:, ,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment