Romák féltik a romáktól a győri Kossuth Lajos Általános Iskolát

Betűméret: Decrease font Enlarge font

A győri roma családok attól tartanak, hogy bezárhat a jobbára cigány tanulók oktatásával foglalkozó Kossuth-iskola, ha az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány nem áll el a szegregáció miatt indított pereskedéstől
Az intézményben szeptembertől már nem indul első évfolyam, mert a törvényben engedélyezett 70 %-ot meghaladná a halmozottan hátrányos helyzetű diákok száma, a szülők viszont azt mondják, az anyagi körülményeik nem engedik meg, hogy ne a lakóhelyükhöz legközelebb eső iskolába járassák gyermekeiket.
“Ez a nő azt akarja, hogy ez megszűnjön, de a mi cigány kisgyerekeink hova mennek?” – mondja Lakatos Ottóné. A roma asszonynak több gyermeke és unokája is a Kossuth-iskolába járt. Szerinte az ugyancsak roma származású Mohácsi Erzsébet alapítványa az intézmény megszűntetésére irányuló fenyegetésével csak azt éri el, hogy a Győr-Újvárosban élő cigánycsaládok iskola nélkül maradnak.
Az iskola igazgatója úgy véli, az első évfolyam szeptemberi megszűntése az első lépcsőfoka lehet a jó tanulmányi eredményeket elérő intézmény leépülésének.
“Plusz teher, hogy az alapítvány két és fél éve szegregáció ügyén támadja a Kossuth iskolát. Ez most egy nagyon nagy érvágás, hogy nem indul első osztály, mert nagyon nehéz lesz ezt a folyamatot újra felfrissíteni, és fenntartani” – mondta Németh Zoltán igazgató.
A fenntartó szerint felháborító, hogy miközben a kormány idén 800 millió forint normatív támogatást vont el a győri oktatástól, és az önkormányzat erőn felül arra törekszik, hogy ne kelljen intézményt bezárnia, egy civil szervezet mégis az ellehetetlenülés szélére sodor egy iskolát.
“Valaki kívülről, netán Budapestről idejön, ki tudja milyen közpénzek támogatják, és azon dolgozik immáron több mint egy éve, hogy ezt az iskolát megszüntesse” – nyilatkozta Dr. Ottófi Rudolf Győr alpolgármestere.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány vezetője szerint az általuk indított jogi eljárások arra késztetik az önkormányzatokat, hogy a szegregációt megszűntessék, a roma gyerekeket pedig integrálják más iskolai közösségekbe.
Mohácsi Erzsébet elnök, Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány elmondta:
“Addig, amíg a saját bőrükön nem tapasztalják, amíg nem látják a fenyegetettségnek a veszélyét, addig ellenkeznek. Kaposvár még mindig azt hangoztatja, hogy ha ítélet fogja kötelezni, akkor sem fogja bezárni az iskoláját. Most remélem, hogy minden önkormányzat megfogadja a tanácsunkat, látván a bírósági döntéseket, majd Kaposváron is így lesz és Győrben is.”
A roma családok azt mondják, ha az iskola megszűnik, a gyerekek távolabbi intézményekbe járatása nagyobb kiadással jár, amelynek a költségeit sokan nem tudnák vállalni

www.nyugathir.hu

Címkék:, , , , ,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment