Elkészült a kecskeméti Merci-suli a német gyerekeknek

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Kecskeméten az önkormányzat 170 millió forintos beruházásából elkészült a Mercedes-Benz épülő gyárában dolgozó szülők gyermekeinek iskolaépülete – mondta Zombor Gábor Kecskemét polgármestere, a Mercedes-Benz Schule átadásán csütörtökön.   

Kecskemét önkormányzata a háromszintes, hat tantermes iskolaépület felépítését vállalta, a Mercedes-Benz a felszerelést biztosította, valamint a tanárok fizetését állja – mondta el Zombor Gábor. Az iskola Kecskemét egyik kertvárosában, a Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Művelődési Ház Vásárhelyi Pál Általános Iskolájában és Alapfokú Művészetoktatási Intézményében működik.

Az iskolát a bajai székhelyű Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány alapította saját tagintézményeként.

Knáb Erzsébet, a bajai intézmény főigazgatója elmondta: a tíz évvel ezelőtt megkötött magyar-német együttműködési megállapodás értelmében az intézményükben folyó, német nyelvű óvodai, általános iskolai és középiskolai oktatást úgy alakították ki, hogy az mindkét ország tanrendjének megfelel.

A bajai intézményben letett érettségit mindkét ország elismeri – tette hozzá a főigazgató.

Knáb Erzsébet szerint komoly kihívást jelentett az első tagintézményük megalapítása és elindítása, de a Mercedes-Benz, Kecskemét önkormányzata és a bajai intézmény példás összefogásával határidőn belül elkészült a kecskeméti tagiskola.

A kecskeméti iskolába egyelőre kilenc német gyerek jár, akik a Baden-Würtenbergben elfogadott tanrend szerint tanulnak. A következő tanévben várhatóan száz fölé emelkedik a tanulók létszáma. A Vásárhelyi Pál Általános Iskola diákjaival közösek a német diákok testnevelés, ének és rajz órái.

Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: személyesen is örül az iskola átadásának, mert az ő két gyermeke is ebben az intézményben fog tanulni.

A Mercedes-Benz magyarországi leányvállalatának igazgatója hangsúlyozta: Zombor Gábor polgármester a Mercedes-Benz beruházás indítása előtt több beruházásra tett ígéretet a német félnek, melyek eddig maradéktalanul és időben elkészültek.

MTI, stop.hu

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment