Lógós diákokat figyel a plázakommandó

Betűméret: Decrease font Enlarge font

 Ifjúságvédelmi őrjárat, úgynevezett plázakommandó állt munkába kedden Miskolcon, a rendőrök a csellengő fiatalokra figyelnek fokozottabban, az áldozattá válás elkerülésére és a bűnmegelőzésre koncentrálnak egyebek mellett.

 Az iskolai hiányzások vizsgálatánál derült ki, hogy Miskolcon a gyerekek a nagyobb bevásárlóközpontokban, különböző szórakozóhelyeken egyedül vagy csoportokban töltik el iskola helyett idejüket. Ez pedig azzal is járhat, hogy a fiatalkorúak bűncselekmények áldozataivá válnak, illetve azokat ők maguk követik el – mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az ifjúságvédelmi őrjárat célja: a gyermekvédelmi jelzőrendszer aktivizálása, információ szolgáltatása az oktatási intézményeknek arról, hogy a gyermek-, és fiatalkorúak hol tartózkodnak iskolaidőben, valamint a bűnmegelőzés, illetve az egészségkárosító szerek fogyasztásának, koldulásnak, bűncselekmények elkövetésének, áldozattá válásnak a megelőzése, megakadályozása.

 MTI, Privatbankar.hu

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment