Tíz osztály már át sem lépi az iskola kapuját

Betűméret: Decrease font Enlarge font

A hazai gyermeklétszám drasztikus csökkenése sok szempontból ijesztő jövőt vetít elénk. Társy József, az egri polgármesteri hivatal Oktatási, Kulturális, Sport- és Ifjúsági Iroda vezetője elmondta: a következő 7 év alatt a 9. évfolyamra beiskolázható tanulói létszám egri és megyei szinten jelentős mértékben csökken.

A 2001-es évhez képest 2016-ig 25 százalékos tanulói létszámcsökkenést prognosztizálnak a demográfusok. Tavaly (a fenti ciklus felénél) az induló évfolyamokon 2172 tanuló tanult 69 osztályban. 2016-ra (mintegy 13 százalékos létszámcsökkenéssel számolva) legalább 300 tanulóval csökken az induló évfolyamokon a tanulók száma, ami 10 osztálynyi csökkenést mutat a beiskolázás terén.

Annak ellenére, hogy a tanulói létszám évek óta megállíthatatlanul csökken, idén nem lesznek Egerben intézményi összevonások. Ismert, hogy az előző években erősödött a kistérségi együttműködés. Létrejöttek az intézményfenntartó társulások, július 1-től pedig újabb szervezeti átalakításokra volt szükség. Andornaktályán, Egerszóláton és Egerbaktán megszűntek a felső tagozatok, így ezek a diákok Egerben folytatják tanulmányaikat

Gyöngyösön csupán a Berze Nagy János Gimnázium szerepel a városi fenntartású középiskolák között. A polgármesteri hivatal Intézményi Igazgatósága vezetőjétől, Tóth Zoltánnétól megtudtuk: itt az elmúlt három tanévben nem történt jelentős változás a 9. évfolyamra beíratott diákok létszáma között, mivel a városi és a városkörnyéki tanulók zöme ide iratkozik be. Az elmúlt három tanévben alig változott valamit a gimnáziumi összlétszám (átlagosan 720 fő), és várhatóan ez a tendencia folytatódik.

Hatvanban Kovács János, a polgármesteri hivatal oktatási, művelődési és humánpolitikai osztályvezetője elmondta, hogy a Damjanich János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola költségvetési szervek jogutódjaként 2009. július 1-jével jött létre a Hatvani Középiskola, Szakiskola és Kollégium elnevezésű intézmény. Gyöngyöshöz hasonlóan a Zagyva-parti városban sem számolnak a jövőben a diákok nagyobb létszámcsökkenésével

 www.heol.hu

Címkék:, ,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment