Guinness-rekordot döntöttek a dombóvári iskolások

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Bekerült Guinness-rekorderek közé az 516. Számú Ipari Szakképző Iskola. A közelmúltban ugyanis 72 órán át tornáztak a tanulók.

Kovács Diána testnevelő tanár kérdésünkre elmondta, az ötlet a szaktanároktól származott, miszerint az egy tanévben előírt kötelező 72 óra testnevelést 3 nap alatt tartják meg.

Az iskola 140 diákja múlt hétfőn 0 óra 1 perctől kezdte a sportolást, és meg sem állt csütörtök hajnali kettőig. A programot a szervezők úgy alakították ki, hogy az aktív testmozgás lehető legtöbb válfaját ki tudják próbálni a diákok.

A klasszikus tanórai anyagok mellett a nordic walking-ból, sőt ökölvívásból is kaphattak ízelítőt a diákok. A programon részt vett Kovács Antal, olimpiai bajnok cselgáncsozó, valamint Gulyás Róbert magyar bajnok és kupagyőztes kosárlabdázó is.

A Guinness-rekordokat jegyző szervezet magyarországi képviselője bejelentette, hogy érvényes a rekord, és átadta az erről szóló tanúsítványt Vida János iskolaigazgatónak

www.teol.hu

Címkék:, , ,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment