Petőfivárosiak az iskolaudvarért

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Részben egy pályázati sikernek, részben pedig a petőfivárosiak összefogásának köszönhetően újulhatott meg a napokban a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola udvara.

Az intézmény alapítványa és a városrész önkormányzata tavaly 587 ezer forintot nyert el az Ökotárs Alapítvány által kiírt pályázaton. Kósa József önkormányzati képviselő elmondta, hogy a pénzt parkosításra, játékok felújítására és beszerzésére fordították, a kivitelezés finanszírozására azonban már nem jutott az összegből, így szükség volt a szülők, pedagógusok és diákok, valamint a részönkormányzat tagjainak segítségére is.

A múlt hét végén mintegy hetvenen dolgoztak az iskola udvarán, fákat, cserjéket, virágokat ültettek, rendbe tették a homokozó, a régi fajátékokat, illetve újakat is kihelyeztek. A sportudvar salakpályája műanyag borítást kapott. Mindez azonban csak a tervezett rekonstrukciós munkálatok első üteme volt. A tavasz folyamán automata öntöző rendszert szeretnének kiépíteni, és az elképzelések között szerepel a kerékpártároló lefedése is. Ezekhez a fejlesztésekhez a városrész vállalkozóinak támogatására is számít a részönkormányzat, illetve a Vásárhelyi Pál Általános Iskoláért Alapítvány.

www.kecskemetilapok.hu

Címkék:, , ,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment