Képzőművészeti kiállítás és koncert a Fazekasban

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Fazekas Mihály Általános Iskola kiállításán közel hetven diák mutatkozik be egy-egy alkotással. A tárlaton többek között akvarell, pasztell, ceruza, tempera és kollázs technikával készített munkákat tekinthetnek meg az érdeklődők, akik megcsodálhatják az iskola kézműves szakkörének nagyméretű üvegfestményét is. A kiállítást Szabó Gyula, Debrecen Megyei Jogú Város Oktatási Bizottságának elnöke nyitja meg.

A koncerten – a hangszeren tanuló diákok mellett – az iskola kis és nagy kórusa is fellép, közösen adják elő Fazekas Mihály, az iskola névadójának megzenésített versét, a Nyári esti dalt.

A rendezvény célja, hogy az érdeklődők bepillantást nyerhessenek a Fazekas Mihály Általános Iskolában folyó tehetséggondozó munkába, a zenei és képzőművészeti oktatásba, amelyet délutánonként énekkari és képzőművészeti foglalkozások, furulya-, szintetizátor- és gitárórák egészítenek ki. A tantestület tehetséggondozó és személyiségfejlesztő munkájáért az elsők között kapta meg Debrecen Város Közgyűlésétől a „Debrecen Város Közoktatásáért” kitüntető díjat.

www.haon.hu

Címkék:, ,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment