Egyenlő esélyek Nagykállóban

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Magyarországon egyedülálló az a program, melynek során más képességű emberek oktatását, majd pedig munkába állítását célozták meg Nagykállóban.

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az értelmi fogyatékos emberek elfogadhatatlanul alacsony színvonalú oktatásban és foglalkoztatásban részesülnek. Ezen az állapotot szeretne változtatni Nagykálló Város Önkormányzata.

A Nagykállói Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. még 2008-ban pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Program kiírására és nyert közel 40 millió forintot. Ebből a pénzből és saját forrásból a Nagykálló, Kossuth út 8. szám alatt lévő épületet akadálymentesítették, személyfelvonót építettek, mozgáskorlátozottak számára rámpát, korlátokat és a tetőtérben egy foglalkoztatót alakítottak ki. Megvásároltak 15 db számítógépet, 6 db A4 lapméretű szkennert, 1 db A3 lapméretű szkennert, az ezekhez szükséges irodabútorokat és irattartó berendezéseket.

Az „Új technológiák, mint a szocio-laborális beilleszkedés eszközei – dokumentumok digitalizálása Nagykállóban” című projekt keretében egy spanyolországi partnerrel, a CECAP Alapítvánnyal és a nyíregyházi Patrónus Egyesülettel jelenleg 15 más képességű ember továbbképzése kezdődött. A résztvevőknek a követelmények elsajátítása után védett foglalkoztatási program segíti elő munkaerőpiacra való belépésüket és tartós foglalkoztatásukat.

A projekt július 29-én tartott nyitórendezvényét dr. Török László Nagykálló Város jegyzője ismertette a hazánkban egyedülálló programot, elevenítette fel a kezdeteket. Beszélt arról, hogy mintaként a spanyolországi Toledóban a CECAP Alapítvány által fenntartott oktatóhely szolgált, amely már több éve működik.

Láttuk Spanyolországban hogyan sikerült a más képességű embereket a képzés után például utazási irodában, levéltárban, vagy a katonaságnál raktáros munkakörben alkalmazni – mondta dr. Török László. – Nagykállóban iratdigitalizálási munkát tanulnak jelenleg, s reméljük annak befejeztével sikerül ezeket az embereket  a nyílt munkaerő piacra kivezetni. Tudjuk, nem lesz egyszerű feladat, hiszen hazánkban jelentős a munkanélküliek aránya, de a város vezetés célja, hogy hozzá segítse ezeknek az embereket az önálló életvitelhez.

www.szon.hu

Címkék:,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment