Kétmilliárdot fordítanak négy agráriskola fejlesztésére

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Kétmilliárd forintos fejlesztéssel az utóbbi huszonöt év legjelentősebb agrároktatás-korszerűsítési programját valósítják meg két fővárosi és két Pest megyei agrároktatási intézményben. A négy iskolában korszerűsítik az oktatási és képzési feltételeket, valamint az iskolák szervezeti rendszerét, és felújítják az oktatási infrastruktúrát is. Emellett környezetkímélővé és energiatakarékossá teszik az iskolák épületeit is.

Dúl Udó Endre, a Közép-Magyarországi Agrár-szakképző Központ (KASZK) főigazgató-helyettese, a projekt irányítója az MTI-nek elmondta: a programban a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által fenntartott budapesti Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola, továbbá a szintén fővárosi Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola, valamint a váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola és a piliscsabai Mezőgazdasági Erdészeti Szakképző Iskola vesz részt.

A négy oktatási intézményben korszerűsítik az oktatási és képzési feltételeket, valamint az iskolák szervezeti rendszerét, és felújítják az oktatási infrastruktúrát is. Erre a két programra mintegy 1,2 milliárd forintot fordítanak összességében. A programok várhatóan ez év szeptember végére valósulnak meg – mondta a főigazgató-helyettes.

A program keretében környezetkímélővé és energiatakarékossá is teszik az iskolák épületeit is, erre  közel 800 millió forintot fordítanak. Várhatóan a jövő év közepére készülnek el az épületek korszerűsítésével. A főigazgató-helyettes példaként említette a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskolát, ahol már az épületek egy részében elvégezték a hőszigetelést, és a nyílászárók cseréjét, amelynek eredményeként havonta 1,5 millió forinttal lett kevesebb az energiaszámla.

A projekteket az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) operatív programjainak forrásaiból, a Társadalmi Megújulás (TÁMOP), a Közép-Magyarországi (KMOP), valamint a Környezet és Energia Operatív Programból (KEOP) finanszírozzák – közölte Dúl Udó Endre.

www.agrarmonitor.hu

Címkék:, , ,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment