Pokorni: Nem lesz könnyű a tanév

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Nem lesz könnyű anyagilag a következő tanév Pokorni Zoltán szerint. Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke az Apáczai Kiadó 10 éves születésnapi ünnepségén beszélt arról is, hogy a diákok határon túli kirándulásaikkor „értelmes munkát” is végezhetnének, és a középiskolások a 11-dikes évfolyamban szintén részt vehetnének valamilyen karitatív munkában, az önkormányzatok szervezésében.

Pokorni Zoltán az Apáczai Kiadó 10 éves születésnapi ünnepségén azt is mondta, hogy reményei szerint az új kormány nem folytatja az előző nyolc évre jellemző kapkodást az oktatásban, és a tervezett változtatásokhoz biztosítja majd az anyagi forrásokat is.

A Fidesz oktatáspolitikusa köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a középiskolások határon túli osztálykirándulásairól szóló határozatot már elfogadta a parlament. Pokorni Zoltán szerint bizonyos esetekben a magyarországi diákok valamilyen munkát is végezhetnének a határon túli településeken. Ezek között játszóterek, illetve iskolaudvarok rendbetételét említette. Pokorni Zoltán hozzátette, hogy a kirándulások támogatására most még pályázni kell, a tervek szerint azonban 2013-tól már normatív támogatásként járna.

Pokorni Zoltán beszélt egy – egyelőre csak elképzelések szintjén létező – tervről is. Eszerint a 11-dikes középiskolások minden évben dolgoznának egy-két hetet. Ezt a munkát az önkormányzatok szerveznék, és nem lenne kötelező. A politikus szerint erről a kormányzati ciklus végéig születhet döntés.

FH, Hír tv

Címkék:,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment