Izraeli Kulturális Intézet nyílik Budapesten

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Izrael sokszínű “mozaik-kultúrájának” minden szegmensét be kívánja mutatni a pénteken nyíló, oktatási funkciókat is ellátó budapesti Izraeli Kulturális Intézet – közölték az intézmény vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon.

“Legfontosabb célunk a magyar kulturális életet gazdagítani egy eddig szinte ismeretlen szegmenssel, az izraeli kultúrával” – szólt az intézmény jövőbeli szerepéről az intézet igazgatója.

Mint Balázs Gábor elmondta, a Paulay Ede utcai Mala Zisser-házban helyet kapó központ hangversenyekkel, kiállításokkal, filmvetítésekkel és klubrendezvényekkel várja majd magyar és izraeli, zsidó és nem zsidó vendégeit.

Izraelbe több mint 160 országból érkeztek bevándorlók Kelet-Európából, Észak-Afrikából, Amerikából és az egykori Szovjetunióból, de az országban nemcsak zsidók, hanem jelentős arab közösség és számos keresztény is él, így az izraeli kultúra egy polifonikus zeneműhöz hasonlítható – jegyezte meg az igazgató, hozzátéve: az intézet a közel-keleti ország kulturális, tudományos életének minden árnyalatát meg kívánja ismertetni látogatóival.

Az Izraeli Kulturális Intézet egyben oktatási központként is működik majd: anyanyelvi tanárok tartanak héberórákat; irodalmi olvasókörök, műfordítói szemináriumok és a kulturális eseményekhez kapcsolódó oktatási programok segítenek közelebb hozni Izrael kultúráját.

Balázs Gábor az intézet alapításának körülményeire is kitért: mint elmondta, az kormányoktól független intézményként jött létre a Szochnut – Jewish Agency for Israel (a diaszpóra és Izrael kapcsolatait ápoló világszervezet), magyarországi intézmények, szponzorok együttműködése és számos önkéntes munkájának eredményeként. Mint hozzáfűzte, az intézet pénzügyileg is “több lábon áll”; működését független kuratórium felügyeli.

MTI, Népszava

Címkék:,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment