Privatizálnák az iskolákat a britek

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Mindössze három hónappal a konzervatív-liberális kormánykoalíció létrejötte után az oktatási reform beindítása jelentheti az első komoly mérföldkövet a konzervatív választási program megvalósításában.

A brit Konzervatív Párt már a 2010-es választási kampány során sem rejtette véka alá, hogy hatalomra kerülése esetén a svéd-modell keretében valósítaná meg az oktatás reformját. A tárca szándéka egy olyan, az önkormányzatoktól független intézményrendszer felépítése (free school), amelyet elsősorban helyi közösségek, egyházak, önkéntes szervezetek, szülők, tanárok, alapítványok és vállalatok hozhatnának létre.

Fontos eleme a programnak, hogy az új iskolák finanszírozása részben vagy egészben továbbra is a központi kormány feladata lesz. Michael Gove oktatási miniszter elmondása szerint június óta mintegy 700 különböző – frissen szerveződött – közösség érdeklődött a program iránt, majd körülbelül 100-an be is nyújtották pályázatukat.

A skandináv országban már nem újkeletű a privatizált oktatás. Svédországban 1992-ben indult el az a ma is működő modell, amelyben a tanuló maga döntheti el, hogy az állam által rászánt összeget abba az intézménybe helyezi el, ahol tanulni szeretne. Ezek a magániskolák kötetlenebb keretet biztosítanak mind a tanároknak, mind pedig a diákoknak az órarend, illetve a teljes tanrend kialakításában. Svédországban az oktatás mellett más területeken is jellemző, hogy a magánszektor úgy vesz át állami feladatokat, hogy az egyenlő hozzáférés teljes körű garanciája ne sérüljön.

A tárca beszámolása szerint 2011 szeptemberétől 16 „free school” beindítása már biztosra vehető. A brit oktatási minisztériumban jelenleg két fontos projekt fut párhuzamosan. A már említett „free school” rendszer felépítése mellett a Munkáspárt által korábban sikeresen elindított akadémia program (academies programme) kiterjesztése is zajlik.

A nyáron elfogadott, az akadémiák alapítását szabályozó törvény (Academies Act) keretében már bármely iskola akadémiává válhat, amely a korábbihoz képest nagyobb önállóságot biztosít a tanrend meghatározását, a tanárok fizetését és az adott intézmény finanszírozását illetően. Michael Gove elmondása szerint 142 iskola még az idén beléphet a rendszerbe, amely azért jelentős változás, mert a májusi kormányváltáskor a brit akadémiák száma országosan mindössze 203 volt. Jelenleg úgy tűnik, hogy a brit iskolarendszer az Egyesült Államokban elterjedt Charter School rendszeréhez, illetve a már említett svédországi rendszerhez lesz leginkább hasonlatos.

www.kitekinto.hu

Címkék:,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment