Hoffmann Rózsa: Ismét egy lépcsőfok a felfelé ívelő úton

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Átadták Zalaegerszegen a Budapesti Gazdasági Főiskola helyi intézményében az informatikai centrumot. A 622 millió forintos beruházást Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár avatta fel, aki beszédében kihangsúlyozta: a minőségi oktatás elengedhetetlen feltétele az ilyen jellegű fejlesztések támogatása.

A több mint 1500 négyzetméteres épületben egyebek mellett webkabinetet, kutatószobát és konferenciatermet is kialakítottak. Az infocentrumot nemcsak az intézmény diákjai használhatják, de a többi főiskola tanulója és a régió vállalkozásai is.

Hoffmann Rózsa úgy véli, a zalaegerszegi infocentrum megnyitása is ismét egy lépcsőfok azon az úton, ami felfelé ível, az eredménye pedig az kell, hogy legyen, hogy Magyarország a nemzetközi mezőnyben tudományos, szellemi teljesítményét tekintve rangot fog tudni kivívni magának.

Manninger Jenő, a Zala Megyei Önkormányzat elnöke szerint a fejlesztésnek köszönhetően a jövőben több diák választhatja majd a főiskolát, és ezáltal – reményei szerint – egyre több értelmiségi fiatal marad Zalában.

Az infocentrum építési költségeihez a zalaegerszegi és a megyei önkormányzat mellett a Budapesti Gazdasági Főiskola is hozzájárult.

Hír tv

Címkék:,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment