Határon túli magyar diákokkal ismerkedhetnek győri fiatalok

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Az Apáczai Közalapítvány célja a határainkon túl élő magyar közösségek, illetve a szórványmagyarság oktatásának, felnőttoktatásának, szakképzésének, továbbá az oktatási szakemberek továbbképzésének elősegítése, támogatása.

A tavalyi esztendő végén a ma tíz éves közalapítvány – melyet 1999-ben a kormány alapított a határon túli magyar iskolák fejlesztésére – a HATÁRTALANUL projekt keretében pályázatot hirdetett. Ennek révén a 2010. évben 6.000 magyarországi diák juthat el a szomszédos országokba: erdélyi, felvidéki, délvidéki vagy kárpátaljai tanulmányi kirándulásokra; illetőleg közülük legalább 500-an szakmai tartalommal bíró együttműködést valósíthatnak meg a középfokú szakképzés területén. Ezen országos projekt lebonyolítására közel 200 millió Ft áll a rendelkezésre, ami már önmagában is egyedülálló. A közalapítvány célja, hogy a program országos méretűvé nője ki magát: 2011-ben 60.000 diák juthasson el a magyarlakta területek valamelyikére.

A közalapítvány 2010 áprilisában szerződést kötött a pályázat nyerteseivel. A szakmai tartalommal bíró együttműködést 500 fővel megvalósítható pályázati forma elbírálása során a Speciális Szakiskola is a szerencsések között tudhatta magát. Ezen eredmény azért is külön kiemelendő, mivel sajátos nevelési igényű fiatalok ilyen jellegű pályázatban még nem vettek részt. Ebből adódóan 2010. szeptember 21-24. között az enyhe értelmi fogyatékos fiatalok győri középszintű intézménye és a Csallóközben, Ekecsen található, ottani szakiskola 10-10 tanulója és segítő tanáraik egy jelenleg raktárként funkcionáló, nagy alapterületű helyiséget klubszobává alakították át. A közös munkában – melyet közösen álmodtak meg – mindkét részről 4-4 varró-, illetve 6-6 festő tanuló vett részt szakoktatók felügyelete, segítő irányítása mellett.

gyorinap.hu

Címkék:,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment