Belügyi, rendészeti képzést indít a vajszlói szakközépiskola

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Belügyi, rendészeti orientációval indul a következő tanévben a vajszlói szakközépiskola, az erről szóló együttműködési megállapodást Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Matovics Mihályné, az oktatási intézmény igazgatója hétfőn írta alá.

Pelenczei Jenő, a vajszlói Kodolányi János Szakközépiskola, Szakiskola, Általános Iskola és Óvoda tagozatvezetője az MTI-nek elmondta: szeptemberben egy osztállyal indul a szakközépiskola, várhatóan 30-32 diákkal. Az idén nem írtak ki központi felvételit, a jelentkezés feltétele a 3,8-as tanulmányi átlag.

A speciális képzés a 11. osztálytól indul, azt a baranyai főkapitányság tisztjei tartják majd. A diákok emelt óraszámban tanulhatnak idegen nyelveket (olasz, angol) és testnevelést. A tanulók a négy év elvégzése után érettségi vizsgát tehetnek, és lehetőséget kapnak arra, hogy továbbtanuljanak rendészeti szakközépiskolákban, illetve a rendőrtiszti főiskolán.

“A képzés megálmodóinak nem titkolt céljuk volt, hogy az ország egyik legszegényebb térségében, a dél-baranyai Ormánságban kistérségi szinten is legyen érettségit nyújtó iskola, erre pedig a vajszlói intézmény volt a legalkalmasabb” – mondta Pelenczei Jenő.

pecsinapilap.hu

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment