Fizetésemelésért sztrájkolnak a pegagógusok Szerbiában

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Hétfőtől bizonytalan időre szünetel a tanítás a szerbiai iskolákban. A pedagógussztrájk egyre határozottabb és keményebb, az ezernyolcszáz intézmény közül ma már ezernégyszázban nincs tanítás. A tüntetők nagyobb fizetéseket követelnek, és azt, hogy több pénz jusson az oktatásra az államkasszából.

Lendületet vett a múlt héten bejelentett szerbiai pedagógussztrájk. A szakszervezetek tájékoztatása szerint a középiskolák többségében nincs tanítás, némely intézményben pedig csupán harminc perces órákat tartanak. A szerbiai pedagógusok 24 százalékos fizetésemelést követelnek, és azt, hogy az állami költségvetésből több jusson az oktatás színvonalának emelésére.

A szocialista oktatási miniszter és a szerb kormányfő is visszautasítóan fogadta a szakszervezetek képviselőit. Szerintük a kérések egyenesen államellenesek, mert a tanári fizetések növelése megingatná az ország gazdaságát. A szerb oktatási miniszter felmondással fenyegette meg a sztrájkolókat, akik ennek ellenére jelezték: a tanítás addig nem kezdődik el, amíg meg nem egyeznek velük.

Szerbiában egyébként négy pedagógus szakszervezet működik. Közülük három közösen, egy pedig önállóan szervezi a sztrájkot. Épp ezért előfordul, hogy akad iskola, amelyik nem szüntette be az oktatást. Újvidéken például 2-3 intézményben rendesen megtartják az órákat.

Ennél azonban sokkal többet mond, hogy az ezernyolcszáz szerbiai iskola közül ma már ezernégyszázban szünetel tanítás.

www.inforadio.hu

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment