Átalakulás előtt a szombathelyi oktatási rendszer

Betűméret: Decrease font Enlarge font

A felfokozott érdeklődés oka az volt, hogy mindenki drámai fejleményekre számított, történetesen arra, hogy a városvezetés hivatalosan is bejelenti a szakértői anyagban javaslat szintjén megfogalmazott intézményi átszervezéseket, különös tekintettel a iskolabezárásokra.

A drámai bejelentések azonban – a beélesített kamerák és magnók ellenére – elmaradtak, ehelyett Marton Zsolt alpolgármester, Rettegi Attila bizottsági elnök és Heckenast Gusztáv oktatási osztályvezető próbálta elmagyarázni, hogy hogyan is kell értelmezni a szakértői anyagot, mi történt eddig, mi történik most, és mi fog majd történni. Ez utóbbiról továbbra is nagyon keveset tudni, a három illetékes inkább arról beszélt, hogy milyen alapon születnek majd meg a döntések.

A szombathelyi oktatási intézményhálózatot 2007-ben már áttekintette a város, míg akkor azonban elsősorban a gazdasági, pénzügyi szempontok voltak a döntők, a mostani tanulmány az iskolákban folyó szakmai munkákat is figyelembe vette, amikor a jövőre vonatkozó javaslatokat fogalmazott meg – mondta Marton Zsolt.

Ezt a „munkaközi anyagot” küldték el az iskolavezetőknek, majd tették fel a honlapra. Az elmúlt napokban a pedagógusokkal, illetve iskolaigazgatókkal konzultáltak az anyagról, illetve a városvezetés is elmondta a tanulmánnyal kapcsolatos észrevételeit. Mindezeket a szakértők meghallhatták. A konzultációba bevonták a város legnagyobb munkáltatóit (LUK, Epcos, BPW, Jabil stb.), akiknek szintén érdekük fűződik egy egészségesebb oktatási szerkezet kialakításához.

Jelenleg gőzerővel folynak az egyeztetések, illetve a beépítik az anyagba azokat a javaslatokat, kiegészítéseket, amelyek a különböző helyekről beérkeztek. Ilyen – ahogy az Rettegi Attila példának felhozta -, hogy a Reguly iskolát nem lehet bezárni, mivel ott nemzetiségi oktatás folyik. Ezt a külső szakértők nem tudták, amikor elkészítették az anyagot.

Gyakorlatilag egyelőre semmi nem dőlt el, aminek az is az oka, hogy a városvezetés teljesen új alapokra kívánja helyezni a város oktatási rendszerét. A kiigazított anyagot a márciusi bizottsági üléseken tárgyalják majd meg, a végleges szót várhatóan az áprilisi közgyűlés mondja ki. A politikusok többször hangsúlyozták: bár a médiaérdeklődés az iskolabezásárokra koncentrál, a koncepciónak ez – ha egyáltalán lesz ilyen – csak mellékeleme. A lényeg egy új költségvetési mechanizmus felállítása, melynek központi gondolata, hogy nemcsak a pénzeket, de az intézményi feladatokat is újragondolják.

Természetesen jelen vannak a demográfiai és a pénzügyi szorítások is. Az előbbihez tartozik, hogy Szombathelyen jelenleg mintegy 700 első osztályos lép csak be az oktatási rendszerbe, az utóbbihoz az, hogy évről-évre kevesebb a központi támogatás, ráadásul Szombathelynek jövőre nem lehet működési hiánya.

www.alon.hu

Címkék:, , , ,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment