Megkezdődhet a tanítás a dombóvári Belvárosi Általános Iskolában

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Az eredeti határidőhöz képest féléves késéssel, hétfőn megkezdődhet a tanítás a dombóvári Belvárosi Általános Iskolában, amelyet több mint 400 millió forintos beruházással újított fel a város önkormányzata. Szenyériné Szabolcska Julianna, a dombóvári oktatási központ főigazgatója az MTI-nek elmondta: az iskola hétszáz diákja megkezdheti a tanulást a megújult intézményben. Az iskolában tantermeket és irodákat újítottak fel, elektromos vezetékeket cseréltek ki és a 11 oktatóhelyiséget légkondicionálóval szerelték fel.

A főigazgató emlékeztetett arra: eredetileg 2010. szeptember 15-ére ígérték az épület átadását, de késett a beruházás, majd szerződést is módosított az önkormányzat. Az iskola diákjai ebben a tanévben eddig kilenc helyszínen tanultak, a felső tagozatosok oktatását csak délutánra tudták megszervezni. A szétszórt oktatás rányomta a bélyegét a gyerekek tanulmányi eredményére is – mondta az intézményvezető.

A belvárosi iskola korszerűsítése egy 1,3 milliárd forintos, európai uniós támogatással zajló beruházás része. A Új Kapos menti oktatási rendszer elnevezésű projekt keretében felújítják az Apáczai Csere János Szakközépiskola kollégiumát, egy korábbi iskolaépületből művészeti iskolát alakítanak ki, Döbröközön a helyi általános iskolát, Csikóstőttősön pedig az óvodát újítják meg.

A teljes projekt befejezésének eredeti határideje 2011. június 30.; eddig a csikóstőttősi óvoda és a dombóvári általános iskola készül el. Szenyériné Szabolcska Julianna tájékoztatása szerint a többi épületnél késésben vannak a munkálatok.

 

MTI

Címkék:,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment