Katonai „élménypedagógia” Pápán

Betűméret: Decrease font Enlarge font

A pápai Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégiumban jelenleg 78 diák tanul katonai alapismereteket. Az intézmény munkatársai ugyanolyan kedvező tapasztalatokról számolnak be az oktatás kapcsán, mint a többi iskola pedagógusai, ahol bevezették a tárgyat.

„Az idei a második tanév, amelyben tanuljuk a tárgyat”, mondja kérdésünkre Kemény Éva igazgató. „Tavaly még csak a tizenegyedikesek tanulták heti három órában, idén is mintegy húszan érettségiznek belőle. Az idei évtől a kilencedikeseknél is bevezettük. Az oktatás a javaslatoknak megfelelően zajlik: a 9-10. évfolyamon heti egy-egy, a 11-12. évfolyamon heti két-két órában oktatjuk a tantárgyat.”

„Úgy gondolom, jót tesz a diákoknak, hogy valami egészen másba kóstolnak bele ezzel a tantárggyal, mint amit megszoktak”, vélekedik Kemény Éva. „Vagyis a tantárgy nemcsak a praktikus információk miatt hasznos, hanem emberi és nevelési értelemben is. Ez azért fontos, mert az iskolákban ma már alig van lehetőség a szó szoros értelmében vett nevelésre. Nálunk mindennek kiemelt jelentősége van, hiszen szakiskola vagyunk kötelező felvétellel, és akadnak sokat hiányzó, rendetlenkedő, problémás gyerekek is. És persze ne feledkezzünk meg a hazafias nevelési szempontokról sem. A tanulóink rendszerint példásan állnak helyt például a városi ünnepeken, koszorúzásokon, hiszen mégiscsak katonás rendben, fegyelmezetten vonulnak fel. Úgy vettük észre, ez tetszik az embereknek. Ugyanakkor nem alkalmas mindenki arra, hogy tanulja ezt a tantárgyat, ezt be kell látni.”

Az MH Pápa Bázisrepülőtér közelsége természetesen sok mindent megkönnyít az Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium munkatársainak – ezt a tantárgyat oktató Dernóczy Attila nyugállományú alezredes is megerősíti. „Egyfajta élménypedagógia ez”, vélekedik. „A gyerekek mindenképpen nagyon élvezik, ha például ellátogatunk a bázisra és megnézzük a C-17-eseket, vagy onnan érkeznek hozzánk előadók egészségügyi vagy fegyverismereti foglalkozást tartani.”

A diákok a gyakorlati foglalkozásokon általában térképismerettel kapcsolatos feladatokat, gyakorlatokat hajtanak végre. Airsoft-lövészetre is adódik néha lehetőség, bár az oktató megjegyzi: utóbbi azért a valóságban elég messze áll a katonaságtól.

 

www.honvedelem.hu

Címkék:,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment