Az ajkai polgármester tagadja a vádakat

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Horváth József, Ajka szocialista alpolgármestere az MTI-nek szerdán kijelentette: nem zajlik politikai tisztogatás a város oktatásában; a gyerekek számának csökkenése miatt van szükség pedagógusok elbocsátására.

Reiter István, a KDNP ajkai elnöke a sajtótájékoztatón közölte, hogy a város vezetése “politikai alapon szólt bele” a helyi oktató-nevelő munkába. Horváth József (MSZP) alpolgármester az elhangzottakra reagálva az MTI-nek azt mondta: Magyarországon hatezer tanító és tanár veszítette el az elmúlt egy évben az állását, s számukra a szakminisztérium pályamódosítást javasolt.

Újságcikkekre hivatkozva hozzátette, “a középiskolákból eltűntek a gyerekek”, a helyek 45 százalékát lehet csak betölteni; szerinte 10 ezer gimnazista, 17 ezer 500 szakközépiskolás és 28 ezer 500 szakiskolás hiányzik. Úgy fogalmazott: ami igaz országosan, az igaz a megyére is. Összesen 350 középiskolás “hiányzik”, s a megyegyűlés “kemény lépéseket” tervezett, ezért Ajka, Balatonfüred és Tapolca is úgy döntött, hogy visszaveszi a középiskoláit.

Horváth József az említett két ajkai középiskoláról azt mondta, hogy azokat összevonták, s racionalizálták a működést. Egy irányítás alá került a gazdaság, a technikai személyzet, megszüntették a szakirányú oktatásban a párhuzamosságokat, s kétségkívül pedagógusi létszámleépítést is végre kellett hajtani – közölte az alpolgármester. Hangsúlyozta ugyanakkor: a felmondás nem az önkormányzat, hanem az adott oktatási intézmény vezetőjének a hatásköre.

 

MTI

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment