Győrben indul a felvételi információs roadshow

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Hat állomásból álló roadshowra indul az Oktatásért Felelős Államtitkárság, hogy segítse a felsőoktatásba jelentkezőket a felelős döntés meghozatalában. Első alkalommal február 14-én, a győri Széchenyi István Egyetemen találkozhatnak az érdeklődők Réthelyi Miklós miniszterrel, dr. Princzinger Péterrel, az Oktatási Hivatal elnökével, illetve Bugár Csabával, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatójával. A rendezvénysorozat ezt követően Pécsen, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden és Budapesten várja a felvételi iránt érdeklődő tanulókat, tanáraikat és szüleiket.

A Start a diplomáért – Nyílt konzultációs, információs, felvételi napok című rendezvény előadásaiban szó esik többek között a keretszámok, az ösztöndíjak és a hallgatói szerződés kérdéseiről, valamint bemutatják a felvételi menetét, a jelentkezési folyamat legfontosabb lépéseit, az önköltség finanszírozásának egyik lehetőségét, a korábbi évekből már ismert tanulmányi kölcsön és a Diákhitel legújabb konstrukcióját. Réthelyi Miklós a felsőoktatás rendszer szintű átalakításának elvi alapjairól, dr. Princzinger Péter a felsőoktatási felvételi eljárásról nyújt általános tájékoztatást, Bukta Péter, az Educatio Nonprofit Kft. tájékoztatási irodavezetője a pontszámítás módszerét mutatja be, Bugár Csaba pedig a Diákhitelben rejlő lehetőséget és felelősséget ismerteti. Köszönti továbbá az érdeklődőket dr. Szekeres Tamás, az egyetem rektora is.

A rendezvény ideje alatt az Oktatási Hivatal, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. és a Diákhitel Központ Zrt. pultjainál kaphatnak választ a látogatók személyes, továbbtanulást érintő kérdéseikre.

Győrben az információs napot a Széchenyi István Egyetem Városi-Egyetemi Csarnokában rendezik meg február 14-én, 14 órától. Aki nem tud részt venni, a kormany.hu oldalán élő online közvetítésen nyomon követheti a Start a diplomáért – Nyílt konzultációs, információs, felvételi napok című rendezvényt.
Az előadássorozaton való részvétel regisztrációhoz kötött.

Az országjáró körút állomásai:
GYŐR, Széchenyi István Egyetem, 2012. február 14.
PÉCS, Pécsi Tudományegyetem, 2012. február 16.
MISKOLC, Miskolci Egyetem, 2012.február 17.
DEBRECEN, Debreceni Egyetem, 2012. február 21.
SZEGED, Szegedi Tudományegyetem 2012. február 22.
BUDAPEST, Budapesti Gazdasági Főiskola, 2012. február 23.

(www.edupress.hu)

Címkék:, , , , ,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment