30 ezer kiválasztott diák készülhet fel a XXI. századra

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Az oktatás hosszú távon a gazdasági fejlődés alapja, hangzik el gyakran a demagógnak tűnő állítás. 1992 után Finnország ezt komolyan vette, s látva, hogy a Szovjetunió széthullása miatt elveszítette piacai jelentős részét, komoly összegeket fektetett a közoktatás megreformálásába, tehetséges és okos gyerekeket gyártott, emellett pénzt szánt az innovációra is, ennek köszönhetően Európa egyik legirigyeltebb országává vált.

Magyarországon számos hozzáértő pedagógus, politikus és vállalat szerint szintén ez lenne a járható út. A cél, hogy az iskolarendszerből kikerülő diákok használható tudással, praktikus készségekkel rendelkezzenekz, illetve legyenek képesek eligazodni a XXI. század információs dzsungelében. A leköszönő kormányzat informatikai biztosa, Baja Ferenc is azt mondta nemrég, hogy addig nem lehet rentábilisan üzemeltetni az elektronikus közszolgáltatásokat, amíg nem tud részt venni benne mindenki, hiszen a lemaradók miatt fenn kell tartani az offline ügyintézést is.

www.hwsw.hu

Címkék:,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment