Társas készségek tanítása óvodában

Betűméret: Decrease font Enlarge font

A Népesedési Kerekasztal szerint tanítani kellene a társas készségek fejlesztését Magyarországon, ami megjelenhetne például a pedagógusok továbbképzésében, a mentálhigiénés szakemberek vagy az iskolai pszichológusok, védőnők tananyagában.

Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese csütörtökön, sajtótájékoztatón elmondta: a mai világban az embereknek nagyon nagy szükségük lenne erre a készségre, így jobban odafigyelnének egymásra, könnyebben kezelnék a konfliktusokat, és megtanulnának dicsérni.

Véleménye szerint egy szétesett családban, esetleg rossz körülmények között a gyerekek nem tanulják meg a társas intelligenciát, illetve a társas készségeket, és ezen a helyzeten nagyon ritkán javít az iskola. Kitért arra: Magyarországon minden második házasság válással végződik, pedig ezen az arányon is lehetne javítani, ha a párok megtanulnák ezeket a készségeket. Kopp Mária úgy látja: a társas készségek fejlesztését már az óvodától kezdve tanítani kellene. Fontos lenne, hogy ez ne pluszfeladatként kerüljön az oktatási rendszerbe, hanem inkább szemléletváltásként jelenjen meg – mondta.

Közölte, pályázatot írnak ki annak érdekében, hogy a társas készségeket fejlesztő módszereket össze lehessen gyűjteni. Terveik szerint ezeket közzéteszik az interneten is. Jelenleg is vannak nagyon jó módszerek – mondta, példaként említve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztergomi tanárképző kara által indított „szülők iskoláját”, a drámapedagógiai módszereket, illetve a Semmelweis Egyetem stresszkezelő kurzusait. Kopp Mária az egyházak és a civil szervezetek sikeres módszereinek is nyilvánosságot biztosítana.

A Népesedési Kerekasztal szeretné elérni azt is, hogy a társas készségek oktatása jelenjen meg például a pedagógusok továbbképzésében, a mentálhigiénés szakemberek vagy az iskolai pszichológusok, védőnők tananyagában. Kormosné Debreceni Zsuzsa, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium népesedési osztályának vezetője a sajtótájékoztatón beszámolt arról: várhatóan a nyár közepén pályázatot írnak ki a társas készségek fejlesztésének segítésére. Mint mondta, reméli, hogy a civil szervezeteken és az egyházakon keresztül meg tudják szólítani a fiatalokat is. Az osztályvezető hangsúlyozta: a társas készségek elsajátítása, fejlesztése segíthet a családok összetartásában is. Jelezte, hogy hamarosan – a korábbi éveknél komolyabb díjakkal – megjelenik a családbarát munkahely pályázat, amellyel szeretnék ráébreszteni a munkaadókat arra, hogy érdemes szülőket foglalkoztatni.

MTI, Hír Tv

Címkék:,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment