Hazafiasságot erősítő törvényt fogadott el a szlovák parlament

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Himnusszal kezdődik áprilistól minden kormány- és parlamenti ülés, minden munkahét az iskolákban Szlovákiában, ha a most elfogadott hazafiassági törvényt aláírja Ivan Gasparovic államfő.

A pozsonyi törvényhozás elfogadta a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Jan Slota és frakcióvezetője, Rafael Rafaj által kidolgozott normát, amelynek célja, hogy erősítse a hazafias érzést a társadalomban. Ezt szolgálja majd a hazafiassági nevelés az iskolában, de a tantárgy a részletei még nem tisztázottak.
Az iskolákban minden tanteremben ki kell függeszteni az állami címert, a Himnuszt szövegét, az alkotmány bevezetőjét, valamint az állami lobogót. A himnuszt hétfő reggelente le is játsszák a diákoknak, s elhangzik minden hivatalos sportrendezvény kezdetén is. A képviselő-testületek tagjai – az önkormányzattól a parlamentig – pedig minden ülés elején elénekelik a himnuszt. A közszolgálati televízióban és rádióban éjfélkor csendül fel kötelezően a szlovák himnusz.
A parlamenti vita során rendkívül sokat bírált törvény beterjesztői egy ponton engedtek, s kikerült a normából az a passzus, amely többször is eskütételre kötelezte volna a szlovák állampolgárokat. A parlamenti képviselőknek, az önkormányzati testületek tagjainak, a polgármestereknek és azoknak a 15 éveseknek, akik megkapják első személyi igazolványukat, nem kell tehát hűségesküt tenniük. Az elfogadott törvény úgy fogalmaz, hogy csak az állami hivatalnokoknak kell felesküdniük a Szlovák Köztársaságra.
A hazafiassági törvény, amennyiben Ivan Gasparovic államfő aláírja, április elsején lép életbe. A jogszabály a nyelvtörvénnyel ellentétben nem tartalmaz szankciókat, így betartása gyakorlatilag önkéntes lesz.

MTI, Magyar Rádió

Címkék:, , , ,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment