86 tanári álláshely szűnik meg a fővárosban

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Költséghatékonysággal és a feladatok megváltozásával indokolta a Fővárosi Közgyűlés 86 pedagógus elbocsátásról szóló április 29-ei döntését.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sérelmezi, hogy kérésük ellenére sem készült tanulmány az iskolák három évvel ezelőtti összevonásának hatásairól.

Az oktatási bizottság javaslata a főváros által fenntartott 22 szakképző iskolát, illetve a hozzájuk tartozó gimnáziumokat érinti, a tanároknak pedig június, illetve szeptember 1-jével kell távozniuk – írja a Magyar Hírlap.

Költséghatékonysággal indokolja döntését a közgyűlés, az elbocsátott pedagógusok száma azonban még változhat, hiszen a tanulói létszámok sem véglegesek még. Szakmaiatlannak tartja azonban a döntést a PDSZ, a szervezet budapesti ügyvivője, Kertész Ágnes a Magyar Hírlapnak elmondta: három évvel ezelőtt is megkérdőjelezhető volt az iskolák összevonásának hatása.

Kertész szerint kérésük ellenére nem készült tanulmány arról, hogy a folyamat beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. Szerinte a korábbi döntés eredményeként zsúfoltabbak a tantermek, egyes pedagógusok pedig három műszakban oktatnak. Az elmúlt években 12 ezer tanári állás szűnt meg, illetve több száz önkormányzati iskolát be is zártak – emlékeztetett az ügyvivő.

Szerinte az elküldött pedagógusokból kellett volna felállítani azt a mentorhálózatot, mely az iskolai agresszió és az integráció kérdéseit kezelhette volna. Az átfogó koncepció hiányára utalva Kertész elmondta: őrző-védő cégek vigyáznak az üresen álló iskolákra, miközben a megszüntetett álláshelyek öt évig nem állíthatók vissza még akkor sem, ha azt a diákok létszáma indokolttá teszi.

Magyar Hírlap/edupress.hu, HR Portal

Címkék:, , ,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment