Esélyegyenlőségi kérdés a kistelepülések iskoláinak fejlesztése

Betűméret: Decrease font Enlarge font

A kormány fontosnak tartja, hogy a kistelepüléseken tanuló diákok is európai színvonalú tudást szerezhessenek – közölte Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára pénteken, amikor átadta a felújított iskolát a Heves megyei Boconádon.

Most adták át a szomszédos Tarnaörs iskoláját is, ahol teljes felújítást hajtottak végre, ugyanis a két település közösen pályázott az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Programja keretében.

Az államtitkár úgy fogalmazott, az esélyegyenlőséghez a kormány szükségesnek tartja a kistelepüléseken működő iskolák fejlesztését, erősítését. Tarnaörs és Boconád önkormányzata 2008-ban határozott arról, hogy közösen nyújt be pályázatot oktatási intézményeinek felújítására. A kétéves előkészítő munka eredményeként 2010-ben együttesen csaknem 410 millió forintot nyert el a két dél-hevesi település a 430 millió forint értékű beruházás megvalósítására. A két település 21,5 millió forint önerővel járult hozzá a fejlesztéshez, ám ennek felét, 10,7 millió forintot az állam az önerőalapból biztosította az önkormányzatok részére.

Az 1900 lelkes Tarnaörsön az általános iskola belső felújításon esett át. Megújultak, megszépültek a tantermek, a közösségi helyiségek. Kialakítottak a rajz oktatásához egy szaktantermet és létrehoztak egy nagyobb befogadóképességű, korszerű nyelvi labort. Az épületet kadálymentessé tették és korszerűsítették a fűtési rendszert.

Az 1400 lakosú Boconádon a régi iskolaépület külső-belső felújítása mellett emeletráépítés is történt. Ez azt jelenti, hogy megszűnt a község kastélyában az oktatás és valamennyi osztály az iskola főépületében nyert elhelyezést. A bővítés nyomán orvosi szobát, számítástechnikai termet alakítottak ki, korszerűsítették a fűtési rendszert és akadálymentessé tették az épületet. Ugyanakkor konyha és ebédlő is helyet kapott az iskolában.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

www.hirado.hu

Címkék:, ,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment