Az önkormányzatok érdeme

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Csak az önkormányzatokon múlt, hogy az intézmények tovább tudtak működni, hiszen 2003-tól 2010-ig mintegy 1000 milliárd forintot vontak el az előző kormányok a falvaktól, városoktól. – mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere Gödöllőn, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége közös Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából rendezett ünnepi konferencián.

 

Az is a helyhatóságok érdeme, hogy az országnak nem kellett visszaadnia az európai uniós forrásokat mert bátran vállalkoztak és inkább hitelt vettek fel, de biztosították az uniós beruházásokhoz szükséges önerőt. Kaposvár első embere arról is beszélt előadásában, hogy differenciáltan kell telepíteni az önkormányzati feladatokat, tehát figyelembe kell venni az adott település adottságait és be kell vezetni a feladatfinanszírozást. Emellett az államnak nagyobb szerepet kellene vállalnia a közfeladatok – úgy, mint oktatás és egészségügy – ellátásában.

 

A városvezető szólt az új önkormányzati törvényről is, mely szerint az irányokat helyesen jelöli ki. A készülő jogszabály már sok részlet napvilágot látott, de a legfontosabb a feladatok finanszírozásának formája még nem. Márpedig ez nagyon is lényeges pont, hiszen Szita Károly szerint az „ördög a részletekben rejlik.”

somogytv.hu

 

 

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment