Megállapodás a köznevelési törvényjavaslatról?

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Maradtak még nyitott kérdések, de több eddig vitatott ponton megállapodás született a köznevelési törvényjavaslatról a Fidesz oktatási munkacsoportja és az oktatási államtitkárság között – derült ki kormánypárti forrásokból.

Elfogadták azt a módosító javaslatot, amely szerint a fenntartás – az óvoda kivételével – az állam feladata, s az önkormányzatok kizárólag a működtetésre szerződhetnek majd. A megállapodás értelmében kikerül a javaslatból a fejlesztő osztály, így a nem iskolaérett gyermekek – szakértői bizottság javaslatára – plusz egy évig maradhatnak az óvodában.

Választható oktatási formává teszik az egész napos iskolát, és rögzítik, hogy egész napos rendszerben nincs mód a tanulók foglalkozások alóli felmentésére. A más formában működő iskolák esetében viszont csak azt írja elő a törvény, hogy 16 óráig kell foglalkozásaikat megszervezni, melyek látogatása alól az igazgató adhat felmentést. Megállapodás született a Híd programról is, a javaslatban az szerepelne, hogy ilyen program általános iskolában és középiskolában a kormány által meghatározott feltételek szerint szervezhető. A közreműködő intézményeket pedig a kormányhivatalok jelölik ki.

Beépül a törvénybe a Lázár János Fidesz-frakcióvezető által jegyzett elképzelés is, amely szerint az iskolákban a helyi közösségek érdekeinek képviseletére intézményi tanács hozható létre. A közösségi munka nem az érettségire bocsátás, hanem a bizonyítvány kiadásának feltétele lenne. Rendeletben határozná meg a kormány, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez az egyes alapszakok esetében mely tárgyból vagy tárgyakból kell a magasabb követelmények szerint teljesíteni az érettségi vizsgát. Emellett, ha a felsőoktatási intézmény úgy rendelkezik, akkor a bizonyítvány megszerzéséhez előírt nyelvvizsga megszerzése alól mentesülnek azok a hallgatók is, akik a záróvizsgától számított három éven belül nem mutatták be a nyelvvizsgát igazoló okiratot. Ez azoknál alkalmazható utoljára, akik a 2012/13-as tanévben tesznek záróvizsgát.

Magyar Hírlap

Címkék:, ,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment