Fejlesztik az erdei iskolákat

Betűméret: Decrease font Enlarge font

Még lehet pályázni az erdei iskolák fejlesztésének támogatására. A pályázati konstrukció célja, hogy 2015-ig több mint 70 erdei iskolát fejlesszenek, valamint hogy támogassák a kapcsolódó képzést és tananyagfejlesztést.

Sor kerül a létesítmények rekonstrukciójára, valamint az érintett iskolák beszerezhetnek egy sor eszközt is: speciális, tematikus terepi bemutatóeszközöket, laborfelszereléseket, egyéb foglalkozások­hoz szükséges eszközöket.

Fontos hangsúlyt kap az infrastrukturális fejlesztések mellett az „erdeiiskola- szolgáltatáshoz” kapcsolódó képzés, oktatás fejlesztése, azaz a tananyagok fejlesztése és az erdei iskolában oktatók képzése is. Egy példa a pilisi erdei iskola, a Visegrád, Mogyoró-hegyi Erdei Művelődés Háza fejlesztése (képeinken): az 1988-ban épült Erdei Művelődés Háza kívül-belül megújult.

A Makovecz Imre tervezte közösségi épületet akadálymentesítették. A flóratető felújítása mellett a fűtést is korszerűsítették, cserélték és szigetelték az ajtókat, ablakokat. Laptopot, projektort és terepi megfigyelőeszközöket vettek, de kerékpárokat is beszereztek

2,48 milliárd forint jut a 2007–2010-es időszak­ban az ágazati program­ban, valamint a Közép-Magyarország régióban erre a célra.

Akik pályázhatnak: nemzetipark-igazgatósá­gok, önkormányzatok és intézményeik, állami erdőgazdaságok, alapítványok, egyházak, közhasznú társaságok.

Minimum 10 millió forint, maximum 80 millió forint támogatás igényelhető. A támogatás a projekt elszámolható költségeinek akár 100 százaléka is lehet.

Eddig összesen 23 projektet támogattak 1,3 milliárd Ft értékben.

www.metropol.hu

Címkék:,

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá comment