A társas kompetenciák fontossága

Húsz hawaii általános iskolában végzett megfigyelés során jutottak a kutatók arra a következtetésre, hogy a sikeres oktatáshoz elengedhetetlen a gyerekek társas, érzelmi és személyiségbeli kompetenciáinak fejlesztése is.  
Tovább >>

Hagyományos családmodell – jobb teljesítmény

A hagyományos családmodellben felnövő fiúgyerekek nagyobb valószínűséggel teljesítenek jól az iskolában és kerülik el a felfüggesztést, mint az egyedülálló anyák által nevelt társaik – derült ki egy amerikai tanulmányból.  
Tovább >>

A fizikai aktivitás növeli az iskolai teljesítményt

Holland kutatók szerint a fizikailag aktív iskoláskorú gyerekek sokkal jobban teljesítenek az osztályteremben, mint mozgásszegényebb életmódot folytató társaik.  
Tovább >>

Egyre soványabbak a japán fiatalok

Az 1948-ban megkezdett hivatalos mérések óta idén először csökkent az 5-17 év közötti korcsoportok mindegyikében a japán lányok átlagos testsúlya a korábbi évhez képest – közölte a japán oktatási minisztérium.  
Tovább >>

Indul a X. Országos Középiskolai Kutatás

Újraindul decemberben a FISZ és az EDUTUS közös szervezésében a többéves hagyományokra visszatekintő Országos Középiskolai Kutatás, amely többek között közéleti és oktatási kérdésekre keresi a választ a 9 –12. évfolyamos középiskolás diákok és tanáraik körében – közölte dr. Prekker Judit, az Edutus Nonprofit... 
Tovább >>

Egy jó szülői értekezlet után a gyerek is sikeresebb

A tanár és a szülő közötti nyílt és őszinte kommunikáció elengedhetetlen a gyerek iskolai előmenetele szempontjából – írja a napidoktor.hu  
Tovább >>

Így károsítja az agyműködést az alváshiány

Aggódhatnak a fiatalok, akik éjjel sokáig dorbézolnak, és nem csak amiatt, hogy másnap hogyan vánszorognak be az iskolába. Egy új kutatás szerint egész életükre rányomhatja bélyegét az alváshiány.  
Tovább >>

Keveset mozognak a gyerekek

Pénteken az ország legtöbb iskolája részt vett a Magyar Diáksport Napja rendezvényen, amelynek célja, hogy a gyerekek legalább százhúsz percet mozogjanak. - Majdnem nyolcszáz gyerek mozgott a rendezvényen – mondja Szőke Tünde a II. Rákóczi Általános Iskola egyik testnevelő tanára. – Évek óta részt veszünk a... 
Tovább >>

A rendszertelen alvási szokások gyengítik a kisdiákok iskolai teljesítményét

A kilenc óránál kevesebb alvás, a késői lefekvés és az elalvást megelőző rituálék hiánya jelentősen befolyásolja a kisdiákok tudományos készségeinek fejlődését és ezzel együtt az iskolai teljesítményüket is – figyelmeztetnek a szakemberek. A barcelonai Autonomous Egyetem (UAB) és a Ramón Llull Egyetem kutatói... 
Tovább >>

Konferenciát tartottak a pedagógus-továbbképzésekről

A pedagógus-továbbképzések szerepéről, engedélyezéséről és ellenőrzéséről, a tanárok szakmai fejlődésének biztosítását támogató intézkedésekről, illetve a Pedagógiai-továbbképzési Akkreditációs Testület feladatairól esett szó azon a Fókuszban a pedagógus-továbbképzés című konferencián, amelyet a... 
Tovább >>

Tolonganak a külföldi diákok a magyar egyetemi helyekért

Sokszoros a külföldiek túljelentkezése a hazai orvosi karokra, ám a szűk oktatási kapacitások miatt 2100-nál több fiatalt nem tudnak felvenni – írja a hétfői Világgazdaság. Több fizetős külföldi hallgatóhoz ugyanis az orvosegyetemek oktatói kapacitásainak és versenyképességének növelésére, az oktatási, a... 
Tovább >>

Iskolakezdésre meghíznak a gyerekek

Az általános iskolás kor az elhízás szempontjából a legkritikusabb időszaknak számít, kiemelten kell tehát ilyenkor figyelni a gyerekekre. Német kutatások szerint viszont egyre több gyerek kezdi az iskolát elhízottan. Német orvosok 16 általános iskolából 1300 hét és tizenegy év közötti gyermek testsúlyváltozását... 
Tovább >>

Rövidlátás – Szemproblémák gyerekkorban

Nem jegyzetel, hibásan írja le a feladatokat, vagy egyszerűen csak hunyorogva próbálja meg leolvasni a táblára felírt szöveget – a leggyakoribb panaszok, amelyekkel kapcsolatban az iskoláskorú gyermekek szülei szemészhez fordulnak. Dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemész orvosa arról beszélt, hogy milyen jelekből... 
Tovább >>

Jelen van a fizikai agresszió az oktatásban

Nem változott lényegesen az oktatási jogok biztosához tavaly érkezett panaszok száma az azt megelőző évhez képest. Aáry-Tamás Lajos 2010. évi beszámolójában kiemelte, hogy a testi fenyítés és a fizikai agresszió folyamatosan jelen van a közoktatásban.  Az oktatási jogok biztosa szerdai budapesti sajtótájékoztatón... 
Tovább >>

Korai tudatosság-fejlesztés

Vannak jelek arra vonatkozóan, hogy a korai tudatosság-fejlesztés, akár óvodás vagy kisiskolás korban jelentős eredményekhez vezethet, egy új öko-tudatos értékrend és morál alapjait ültetheti el a fiatal elmékben. Oktatással erősíthető a körültekintő és jövőbe tekintő gondolkodás, mely egyesíti a rációt és... 
Tovább >>

Középiskolai felvételi eredmények

A nyolcadikos diákok 96,2 százalékát felvették valamelyik középfokú oktatási intézménybe a szerdán zárult általános felvételi eljárásban. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint eddig az időpontig minden középfokú intézmény értesítette a hozzá jelentkező tanulókat a felvételi döntéséről, azaz jelentkezésük... 
Tovább >>

Társas készségek tanítása óvodában

A Népesedési Kerekasztal szerint tanítani kellene a társas készségek fejlesztését Magyarországon, ami megjelenhetne például a pedagógusok továbbképzésében, a mentálhigiénés szakemberek vagy az iskolai pszichológusok, védőnők tananyagában. Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese... 
Tovább >>

Magyarból rontottak, matekból javítottak a felvételiző diákok

Összességében jobb eredmények születtek a tavalyinál a hat-, a nyolc- és a négyosztályos középiskolák írásbeli vizsgáin – derül ki az Oktatási Hivatal honlapján közzétett összegzésből. A felvételről vagy elutasításról szóló értesítést a jelentkezők és az általános iskolák április 27-ig kapják meg. A... 
Tovább >>

Kedvezőtlen demográfiai változások a Dunántúlon

Az elmúlt évtizedekben a demográfiai változások az európai és a hazai folyamatokhoz hasonlóan kedvezőtlen tendenciát mutattak a Nyugat-Dunántúlon. A KSH adatai szerint a népesség fogyása itt is elsősorban a csökkenő születésszám következménye volt. A mind kevesebb gyermek következtében a nappali nevelésüket, oktatásukat... 
Tovább >>

A művészetek miatt kedvelik Budapestet a tajvani diákok

Elsősorban a művészeti és társadalomtudományi tárgyak miatt választják Budapestet a tajvani egyetemisták – mondta Lin Tsong-ming tajvani oktatási miniszterhelyettes, aki a magyar felsőoktatási intézményekkel való együttműködés erősítéséről tanácskozott Budapesten. A szerdától szombatig Magyarországon tartózkodó... 
Tovább >>